Egyre több ügyvéd ajánl székhelyszolgáltatót az ügyfeleinek
Közzétéve
2024.03.19.
Egy cég alapításakor sok fontos döntést kell meghozni, és egyre több ügyvéd gondolja úgy, hogy egy megbízható székhelyszolgáltató biztos választás az ügyfelei számára. Ez a trend egyértelműen látszik a piaci folyamatokban, és ennek okai többek között a székhelyszolgáltatás törvényi keretében rejlenek.
A székhelyszolgáltatás manapság jóval több annál, mint hogy egy ingatlanba bejelentenek egy céget, vagy leveleket vesznek át. Olyan kiegészítő szolgáltatásokat nyújtanak, mint a levelek elektronikus továbbítása, akár közvetlenül az ügyvéd vagy a könyvelő felé is, vagy a könyvelői, adótanácsadói szolgáltatás. Az elmúlt évek törvényi szabályozásának köszönhetően, pedig ma már sokkal szigorúbb előírások vonatkoznak a szolgáltatókra, ez pedig az ügyfelek érdekét szolgálja. Cégünk már a kezdetek óta lefektetett olyan minőségügyi előírásokat a működésére vonatkozóan, amelyek később a törvény paragrafusaiban is visszaköszöntek.
- Amennyiben lehetséges, ügyfeleivel hosszú távú, minimum 1 éves szerződést kössünk, így kiszűrve azokat, akik igazából cégtemetőnek szerettek volna használni a vállalkozást.
Ezzel kapcsolatban elmondhatjuk, ügyfeleink közel 30%-a több éves hosszú távú szerződést köt velünk. Ezek a hosszú távú szerződések lehetővé teszik az ügyfelek számára, hogy biztosak legyenek abban, hogy vállalkozásuknak stabil és megbízható székhelye van, és hogy ezen keresztül folyamatosan biztosítva van az adminisztratív támogatás.
- A szerződés előtt bevizsgáljuk a szerződő céget, illetve annak vezető tisztségviselőit, tulajdonosait. Ezzel is védve a már meglévő ügyfeleinket attól, hogy őket is hátrányos megkülönböztetés érje akár a többi szolgáltató, akár az állami szervek részéről.
Büszkék vagyunk rá, hogy cégünk 2020 óta szerepel a NAV székhelyszolgáltatói listáján, amelyre csak olyan szolgáltatók kerülnek fel, akik maradéktalanul megfelelnek a törvényi előírásoknak.
Az ügyvédekkel, valamint könyvelő irodákkal kialakított szakmai együttműködések segítenek minket abban, hogy minél magasabb szintű szolgáltatást nyújtsunk ügyfeleink számára, és mára kilépjünk a klasszikus székhelyszolgáltatók közül, és elmenjünk a komplex cégszolgáltatás irányába. Mindezt pedig már nemzetközi szinten is tesszük, hiszen már több európai és ázsiai ügyfelünknek is mi biztosítjuk a magyarországi céges hátteret. A komplex szolgáltatásainkról itt olvashat bővebben
Az elmúlt 8 évben igyekeztünk minél több ügyvédi irodával együttműködést kialakítani, és ennek törekvésnek, valamint a fent említett üzletipolitikának köszönhetően évről évre egyre több ügyfelünk ügyvédi ajánlás útján talál ránk.
Összességében azt láthatjuk, hogy az ügyvédek számára vonzóak a székhelyszolgáltatók által kínált előnyök, mint a rugalmasság, a nemzetközi jelenlét és a hosszú távú stabilitás, jelentős mértékben hozzájárulnak a vállalkozások sikeres alapításához és működtetéséhez.
készítette:
Company Assistant Service Kft.