A NAV feladatai, hatásköre, szervezeti felépítése

Közzétéve
2017.06.12.

Fontos témánk az iparűzési adó is, amelyet mind a NAV, mind az adószakértő szemével megvizsgáltunk már. Az információk nem teljesek anélkül, hogy ne vizsgálnánk meg az adóhatóságok munkáját is. Alábbi cikkünkben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról fogunk írni.

(UPDATE: Elfogadta az Országgyűlés – több egyéb mellett – az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint Magyarország 2018. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslatot. Eldőlt az is, hogy a vállalkozásoknak elég lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz bejelentkezniük, nem kell külön az önkormányzatnál. Az adóhivatal a jövőben nemcsak a bejelentkezéshez szükséges adatokat továbbítja elektronikus úton az illetékes önkormányzatnak, hanem az iparűzési adóelőleg-kiegészítésről szóló bevallást is. Hasonló friss, aktuális hírekről Facebbok oldalunkon, a CégAssszisztenS-en tájékozódhat!)

NAV feladatai

Fontos tisztában lennünk az állami adóhatóság feladataival, hatáskörével, szervezeti struktúrájával, hiszen akár egy ellenük folytatott eljárás során, amennyiben jogszerűtlenséget tapasztalunk, a megadott jogvesztő határidők betartása mellett felettes szervhez fordulva jogorvoslatot kérhetünk.

Az adóhatóság feladatkörei:

  • nyilvántartja

    az adózókat és azokat az adózónak nem minősülő személyeket, akiknek, amelyeknek jogát, kötelezettségét e törvény írja elő vagy adót, költségvetési támogatást megállapító törvény írja elő.

  • megállapítja

    az adót, a költségvetési támogatást, adó-visszatérítést, adó-visszaigénylést, ha azt a törvény előírja.

  • beszedi, végrehajtja

    az adót, az adók módjára behajtandó köztartozást.

    A NAV szedi be a következőket:

    • ÁFA (általános forgalmi adó),
    • SZJA (személyi jövedelemadó),
    • Társasági adó,
    • Játék adó,
    • Rehabilitációs járulék,
    • Innovációs járulék,
    • Kulturális járulék,
    • Munkaerőpiaci járulék,
    • Környezetvédelmi termékdíj,
    • Ágazati különadó (pl.: reklám adó, baleseti adó, tranzakciós adó),
    • Cégautó adó,
    • EVA (egyszerűsített vállalkozói adó),
    • EKHO (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás),
    • VÁM,
    • VÁM illeték,
    • Jövedék adó,
    • Bérfőzési szeszadó,
    • Regisztrációs adó,
    • Illeték,
    • TB járulékok,
    • EHO (egészségügyi hozzájárulás).

    Nézze meg milyen adókat nem a NAV-nak kell befizetni.

  • ellenőrzi

    az adókötelezettségek teljesítését.

  • kiutalja

    a költségvetési támogatást, az adó-visszaigénylést, az adóvisszatérítést.

  • vezeti

    az adózók adószámláját.

Egyéb feladatok:

NAV feladatai

Az adóhatóság a feladatkörébe tartozó adókötelezettségek érvényesítése és az ezekkel kapcsolatos adózói jogok érvényre juttatása érdekében.

  • kezdeményezi a befizetések és kiutalások teljesítéséhez szükséges számlák megnyitását, közzéteszi azok számát,
  • rendszeresíti a kötelezettségek teljesítéséhez szükséges nyomtatványokat
  • biztosítja az adóztatás feltételeit.

Adóügyekben, általános esetben az ügyfél (adózó) szempontjából van elsőfokú eljárás, annak a jogorvoslata a másodfokú eljárás, illetve rendkívüli jogorvoslatként a felügyeleti intézkedés.

Az illetékesség a hatóság szempontjából azt a földrajzilag meghatározott közigazgatási területet jelenti, amelyen a hatóság feladatait elláthatja.

 Az NAV területi szervei:

Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága

Budapest és Pest megye területe tartozik  ide, a székhelye Budapest.

Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága

Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye és Nógrád megye területe tartozik ide, a székhelye Miskolc.

Észak-alföldi Regionális Igazgatósága

Hadú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területe tartozik ide, a székhelye Nyíregyháza.

Dél-alföldi Regionális Igazgatósága

Bács-Kiskun megye, Békés megye és Csongrád megye területe tartozik ide, a székhelye Szeged.

Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatósága

Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye és Zala megye területe tartozik ide, a székhelye Győr.

Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága

Fejér megye, Komárom-Esztergom megye és Veszprém megye területe tartozik ide, a székhelye Székesfehérvár.

Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága

Baranya megye, Somogy megye és Tolna megye területe tartozik ide, a székhelye Pécs.

A NAV a fentieken kívül megkülönbözteti az adózókat, azok fizetési és egyéb szokásai alapján. Ezt érdemes figyelembe kell venni akkor, amikor üzletet kötünk egy partnerrel. Erről itt írtunk bővebben.

készítette a Company Assistant Service Kft.

További bejegyzések:

NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai
NAV feladatai