Hogyan lehet legális az iparűzési adó mentesség?

Közzétéve
2016.08.09.

Sokszor belefutottunk már ebbe a kérdésbe, ami érthető is, hiszen minden tudatos cégvezető először a törvényi kötelezettségeket és előírásokat veszi figyelembe, bármilyen üzleti döntést is hozzon.

Hogyan lehet legális az iparűzési adó-mentesség?

Vélhetően Ön is találkozott már egy kellemes hazai wellness hétvége kapcsán az idegenforgalmi adó fogalmával. Köztudott, hogy például Hévízen ez az összeg 500 Ft minden megkezdett vendégéjszakára, míg Vácott csupán 300 Ft. Azért változó ez minden településen, mert mértékét a helyi önkormányzat határozza meg. Ugyanilyen helyi adó, az árbevétel nagyságából következő iparűzési adó is, így azzal az illetékes helyi önkormányzat rendelkezik a törvényben kapott felhatalmazás alapján. Abban az esetben, ha a vállalkozás székhelye és telephelye más településen van akkor meg kell osztani az iparűzési adót. Ennek mikéntjéről itt írtunk.

A helyi adók megállapítása az önkormányzat feladata, különleges tulajdonsága, hogy nem kötelező egyiket sem kivetnie, így annak beszedéséről is az önkormányzat dönt. Ilyen helyi adó az iparűzési adón kívül pl.: a gépjárműadó (régen súlyadó), az építményadó, a telekadó, a luxusadó és nem utolsó sorban a kommunális adó is.

Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok működéséhez elengedhetetlenül szükséges pénzügyi forrásának megteremtése céljából megalkotta a helyi adókról szóló, 1990. évi C. törvényt.

Helyi adó megállapítása az önkormányzat feladata, különleges tulajdonsága, hogy nem kötelező egyiket sem kivetnie, így annak beszedéséről is az önkormányzat dönt.

Magyarország legtöbb településén az iparűzési adó nagysága az adóalap 2 %-a, amely egy 8-10 milliós árbevételű cégnél, több százezer forintot is kitehet. Azonban országunkban van, több mint 400 olyan település is, ahol ez az adó ennél kevesebb vagy az önkormányzat döntése alapján 0 %. Így azon a vállalkozásoknak, akiknek ilyen településen van a székhelye, egyáltalán nem kell ezt az adónemet befizetni, ahogy például a Pest megyei Csomádon sem.

Az erről szóló helyi rendeletet megtalálja Csomád honlapján.

Fót és Veresegyház irányában található Csomád, az elsők között csatlakozott az IPA- mentes településekhez. Tette ezt akkor, amikor a törvények erre lehetőséget biztosítottak, melynek már több mint 25 éve. Vállalkozásunkat nem csak a nyugodt, rendezett légkör miatt tettük erre a településre, hanem azért is, mert ügyfeleink számára a lehető legjobb lehetőséget szeretnénk megteremteni. Ezért választottunk a Budapesthez legközelebbi IPA- mentes települést székhelyszolgáltatásunk színhelyéül.

Hogy Ön is meggyőződjön Csomád dinamikus fejlődéséről, kérem, látogassa meg a község honlapját: www.csomad.hu

Ahogyan az a már korábban tisztáztuk a hatályos magyar törvények értemében, székhelyét minden vállalkozás maga választja meg. Hogy mi a különbség a székhely, a telephely és a fióktelep fogalmai között, arról itt írtunk bővebben.

Azonban az efféle megtakarítás, nem csak elvi kérdés egy profitorientált cégnél, hanem újabb fejlesztések kiváltója is lehet, amellyel nő a vállalkozás versenyképessége, mellyel növekszik bevétele, piaci pozíciója erősödik.

készítette a Company Assistant Service Kft.

Nézze meg, milyen egyéb előnyeink vannak még, amelyekkel vállalkozását fejleszteni tudja!

További bejegyzések:

Hogyan lehet legális az iparűzési adó-mentesség?
Hogyan lehet legális az iparűzési adó-mentesség?
Hogyan lehet legális az iparűzési adó-mentesség?
Hogyan lehet legális az iparűzési adó-mentesség?
Hogyan lehet legális az iparűzési adó-mentesség?
Hogyan lehet legális az iparűzési adó-mentesség?
Hogyan lehet legális az iparűzési adó-mentesség?
Hogyan lehet legális az iparűzési adó-mentesség?