Cégmódosítások 2017-ben

Közzétéve
2017.01.13.

Törzstőke, adózás, székhely

A gazdasági tárca október végén benyújtotta az őszi adócsomagot az Országgyűlésnek. Ez már nagyban meghatározhatja a 2017-es év adótörvényeit, és a cégek terveit is. Ezen apropóból összegyűjtöttük azokat a korábbi jogszabályokat, amelyek az újévet meghatározzák.

Cégmódosítások 2017

Törzstőke emelés március 15-ig

Ezen magazin hasábjain jogi szakértőnk, Dr. Drimál Szilvia már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy március 15-ig kell a korlátolt felelősségű társaságoknak felemelniük törzstőkéjüket 3 millió forintra. Bár egyszer már a határidőt módosították, sajnos erre most már nem lehet számítani. Így nem éri meg az utolsó pillanatra hagyni a jogi procedúrát. Ennek lehetőségeiről az ügyvédnő bővebben írt, amely nagy segítség lehet azoknak, akik még nem tudják, hogyan oldják meg ezt a kötelezettségüket. Erről bővebben itt olvashat.

Szakértőnk külön felhívja a figyelmet arra, hogy érdemes a törzstőke emeléssel együtt egyéb, korábban esetleg elmaradt vagy tervben levő módosításokat is végrehajtani a társasági szerződésben. Ilyen cégmódosítás lehet például a tulajdonos(ok)változása, vagy minden egyéb változás a tulajdonosokkal kapcsolatosan (név, lakcím változás stb.). De érdemes a törzstőke emeléssel együtt a székhelyváltást is lebonyolítani, hiszen nem csak az ügyvédi költségeket lehet ezzel csökkenteni, de a jogi procedúrákra szánt időt is.

Egyik ügyfelünk, augusztusban váltott székhelyet; Budapestről “költözött ki” Csomádra. Azért döntött így, mert tevékenysége nem helyhez kötött, hiszen műszaki tanácsadóként dolgozik, országos lefedettséggel. Elsődleges szempont volt számára, hogy elvigye budapesti otthonából a cégét, többek közt a kommunális adó igazságtalanul nagy mértéke, a családi béke fenntartása, és az adminisztráció megkönnyítése miatt. Törzstőkéjét nem emelte fel 2016 márciusában, mert, mint oly sokan mások, ő is kivárt. Adótanácsadói és könyvelői javaslat alapján, aztán még a szeptember 15-ei adóbefizetés előtt, egy ügyvédi költséggel, egy eljáráson belül megcsinálta a törzstőke emelést, valamint a székhelyváltást is. Így székhelye az iparűzési adómentes Csomádra, irodánkba került. 

Ami a legnagyobb hozadéka volt a váltásnak, hogy az elmúlt félévben lett ideje (és energiája) egy év végi kampányt kidolgozni, valamint sok munkája mellett végig látogatni számára nagyon fontos üzleti partnereket. Iparűzési adóján megspórolt összeget így vállalkozása további fejlesztésére tudja majd költeni.

Iparűzési adó befizetés március 15.

2017 március idusán nem csak egy szerdai pihenőnapot élvezhetünk, hanem addig kell befizetni az iparűzési adó első részét is. Mint tudjuk, ezt az adónemet a helyi önkormányzat felé kell utalni, amely megközelítőleg az árbevétel 2%-át teszi ki. Jól jövedelmező vállalkozásoknál ez évente 200.000-500.000 Ft is lehet.

Persze azoknak a cégeknek, akiknek iparűzési adómentes településen van a székhelyük, nem kell ezt az adónemet befizetniük, köszönhetően a kedvező önkormányzati döntésnek. Csomád a legközelebbi Pest-megyei település, ahol 0 % az iparűzési adó, immáron több mint 25 éve. Egy nem helyhez kötött tevékenységű cég vagy külön irodát tart fenn, vagy székhelyszolgáltatást vesz igénybe, hogy ezt a kedvezményt ki tudja használni. Utóbbi esetben a magas kommunálisadó alól is mentesül-, hiszen azt mi fizetjük. Csomád egyéb előnyeiről, és az iparűzési adómentesség legalitásáról itt olvashat bővebben.

Székhelymódosítás okai- ügyfeleink példái alapján

Több oka is lehet egy cégvezetőnek arra, hogy a társasági szerződésben módosítsa vállalkozása székhelyét. Azt már előre le kell szögezni, hogy mindennemű módosításhoz ügyvédhez kell fordulni, legyen az egy apró névváltoztatás is, így fordulhat elő az, hogy ezeket a változásokat inkább egyszerre jegyeztetik be a cégek, ezzel csökkentve jogi kiadásaikat.

Magánéleti változások. 

Amikor egy céget megalapítunk és székhelyet választunk, akkor nem feltétlenül arra gondolunk, hogy magánéletünk válságba kerülhet a jövőben.

Egy nagykereskedelemmel foglalkozó partnerünk közel 20 éve alapította cégét, és váci otthonukba jelentette be. Sajnos azóta feleségével megromlott a viszonya, így válásra került a sor, neki költöznie kellett. Cége nem maradhatott a családi háznál, viszont egy albérletbe sem akarta (félévente akár újra) bejelentgetni. Így minket választott, hiszen gyorsan el tud jönni leveleiért Csomádra, és már üzleti partnereit is nálunk fogadja.  Továbbá hivatalos leveleiről a lehető leggyorsabban értesül, illetve adminisztrációs terheinek egy jelentős részét is levesszük a válláról.

Iparűzési adómentesség.

Minden cégvezető profitmaximalizálásra törekszik, hiszen ezért alapított céget, ezért dolgozik éjt nappallá téve. Saját és családja boldogulása múlik ezen. Ez is közrejátszik, amikor valaki olyan településre viszi cégét, ahol megspórolhat egyfajta adónemet.

Médiafelületek értékesítésén dolgozik a szomszéd településen ügyfelünk. Szeptember 15. után vettük fel a kapcsolatot vele, amikor is az önkormányzatnak összesen 560.000 Ft-ot fizetett ki helyi iparűzési adóra. Abban az évben másodszor. Egyik szeme nevetett, hiszen ez azt is jelentette, hogy magas bevételt ért el, viszont a másik szeme sírt, mert úgy érezte évi 1.000.000 Ft-ot kidob az ablakon. Lokálpatriotizmusa is erős volt, viszont, mivel volt helyhez kötött tevékenysége (nyomda), így úgy döntött, hogy áthozza székhelyét hozzánk, és az értékesítést itt végzi, a nyomdával pedig marad a szomszéd településen telephelyként. A társasági szerződés módosítás, minden hivatalos átfutással együtt kb. egy hetet vett igénybe, így nagyon gyors volt az átállás. Végül az évi 1 milliós kiadás már csak 450 ezer Forint lett, amit a telephelyen végzett tevékenysége után kellett fizetni, ami jól mutatja, hogy megérte a székhelyének változtatására figyelmet fordítani.

Ügyfeleink példái jól mutatják, hogy rengeteg olyan élethelyzet van, amikor jobb inkább profikra bízni a székhelyünket.

Ezeken a példákon kívül nem szabad elfelejteni a cégalapítás esetét, amikor megbízható és állandó székhelyet kell megadni az alapító okiratban. Mindenképpen olyat, ahol valóban elérhető a cégvezető, illetve ahol egy esetleges hatósági ellenőrzés is lebonyolítható.

A szakmai cikk megjelent a Magyar Üzleti Világ magazin 2016/téli lapszámában.

készítette a Company Assistant Service Kft.

Érdekel az ingyenes székhely-szakértői tanácsadás!

További bejegyzések:

Cégmódosítások 2017
Cégmódosítások 2017
Cégmódosítások 2017
Cégmódosítások 2017
Cégmódosítások 2017
Cégmódosítások 2017
Cégmódosítások 2017
Cégmódosítások 2017
Cégmódosítások 2017
Cégmódosítások 2017